2015. júl. 9.

Filmezősdi || Gyerekeknek

Sziasztok!

Ez a lista az én Velényem szerint lett kialakítva!

1. Minionok.

A MINYONOK története az idők kezdetétől ered. A minyonok sárga egysejtű organizmusként kezdték, és fejlődtek a korokon át, és mindig a leggrúsabb gazdákat szolgálták. Mivel ezeket a gazdákat – a T-Rextől Napóleonig - folytonosan elveszítették, a minyonoknak most nincs kit szolgálniuk, és mély depresszióba zuhantak. Ám egy Kevin nevű minyonnak van egy terve, és Stuarttal, a lázadó tinédzserrel és az imádnivaló kis Bobbal karöltve nekivágnak a világnak, hogy megkeressék azt az új gonosz főnököt, akit a fajtájuk követhet. A trió izgalmas utazásba kezd, amely végül elvezet a következő lehetséges gazdájukhoz, a Bíbor Túlölőhöz, a világ első női szupergonoszához. A jeges Antarktiszról a 60-as évek New Yorkjába utaznak, majd Londonban kötnek ki, ahol az eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembenézniük: meg kell menteniüka minion fajt. 




2..Agymanók 


A Disney-Pixar legújabb animációs alkotása a Fel! című filmért Oscar-díjjal kitüntetett Pete Docter legújabb műve, amely egészen különleges helyszínen – az emberi agyban játszódik. A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindannyiunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik – ők Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a mindennapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. Bár Derű, Riley elsőszámú és legfontosasbb érzelme 
megpróbálja a dolgok pozitív oldalát láttatni, összetűzésbe kerül a többi érzelemmel, akik másként vélekednek arról, hogyan kell viselkedni egy új városban, egy új otthonban és egy új iskolában.


3. Sam kismadár nagy kalandja 

Amikor itt az ideje, hogy a madarak Afrikába költözzenek, Darius-t, a falka legidősebb tagját megsebesíti egy nagy, éhes macska. Yellowbird van kéznél, hogy meghallgassa Darius titkait a repülésről, így ő lesz az új vezér. Habár Yellowbirdnek nincsen tapasztalata a vándorlásban vagy a vezetésben, gyorsan meg kell tanulnia mindezt. Mivel nem hisz önmagában, eltéved a sarkvidéken, így szembe kell néznie félelmeivel és meg kell tanulnia követnie az ösztöneit.
A film egy kedves családi mese az önmegvalósításról, az önmagunkba vetett hitről és a csapatmunkáról.


4. Hotel Transylvania 2 - Ahol még mindig szörnyen jó     

Drakula, a világ legismertebb vámpírja nem csak egyszerű szörny: a távoli, erdélyi havasok rejtekében, egy ősi kastélyban szállodát üzemeltet, ahol a rémisztgetésbe belefáradt szellemlények megpihenhetnek és végre az emberektől távol pihenhetnek. Ezen kívül még gyermekét egyedül nevelő, aggódó apa is.

Ő és barátai, a sokféle, csak első látásra ijesztő fura figura visszatér, hogy ismét megpróbálja halálra nevettetni nézőit.

5. Irány a bárka!


Hamarosan az egész vidéket elönti az ár, az egyetlen menedék, ahol az állatok meghúzhatják magukat, egy hatalmas bárka, ám Dénes és fia, Fancsi nem kapnak meghívást a hajóra. Egy furfangos csel által sikerülne feljutniuk, ám Fancsi lemarad a többiektől, és így egy óriási kaland veszi kezdetét.



                                                                                                                               -Smile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése