Idézetes Hét || #SimonMárton

Nos, gondolom a legtöbben ismeritek, vagy legalábbis hallottatok már Simon Mártonról. Ő adta ki, azt hiszem 2013-ban, a Polaroidok címet viselő verseskötetét. Az Ő állítása szerint ez a nagyvárosi szorongás szótára, amit talán igaz is. Pár szóban, maximum néhány mondatban képes egész történeteket elmesélni. Legjobban azt szeretem benne, hogy egy ilyen kis "történetnek" nincs se eleje se vége, így teljesen a te fantáziádra van bízva az egész és ezzel megadja azt a kis plusz élvezetet a könyv olvasásában! Ebben a posztban most tőle olvashattok pár igen szomorú, már-már depresszióba torkolló idézetet.





469
Azt várják, hogy beszéljek róla;
elkezdem a bőrt tépdesni a számról,
de nem értik, hogy ez már az.



451
Megbeszéltük, hogy nem káromkodsz,
mert anya a mennyországban meghallja,
és mit fog szólni hozzá.



351
Végül is 11 éves
korom óta várom,
hogy rákos legyek.



159
Látod ott azt a kínai kajáldát?
Ott volt egyszer mindennek vége.



261
Te vérzel vagy én?



172
Látod, ez lett belőled is,
szavak,
pedig tényleg hiányzol.



235
Nem vers,
csak tanítom beszélni a
szorongásaimat.



260
Most pedig megtanítalak szeretni,
ezek voltak az utolsó szavai.